Mire fel ez az oximoron? Mesélek...

Egy héttel ezelőtt este egyedül, hamar lefekvés, másnap korán kelés, dolog volt. A szombat jól is telt, emberek között, nincs magány, csak nevetés. Aztán hazaér, és kezdődik az őrület. Az egyedüllét érzése maga alá gyűrt, megadtam magam, de azt hittem egy kívülállóként értelmetlen önmarcangoló sírással le is lett tudva minden. Persze, hinni még mindig csak... Eredmény: rosszulét... amolyan remegős, majdnem ájulós, mindezt egyedül, hajnalban, egy órán keresztül. Van amikor nem elég, hogy az ész és a kívülállók figyelmeztessenek, a test jelez, és befékez. Megijedtem, saját magamat betegítem meg. A kérdés, hogy mire jó ez nem hordozza magában az ésszerű válaszadás lehetőségét. A nem tudom pedig már kevés. Egy a biztos, tovább ez így nem mehet, megoldást kell találni, sürgősen, mert még nagyobb bajok lesznek.

A hét aztán egész jó lett, időnként meg tudtam feledkezni dolgokról, a tegnap esti bowling pedig tényleg hab volt a tortán. Kellemes társaság kellemes létszámmal, nem is bántam, hogy mindösszesen csak négyen voltunk. A többiek természetesen vagy fáradtak voltak, vagy éppen a cost-cut folyamatos szalykózásával húzták ki magukat a program alól. Utólag kiderült, lettek volna még jelenkezők. Sebaj, 30 napon belül újabb menet, hiszen a kedvezmény meglett, thanx for Z. :-)

Ma Nigéria őrült meg, sajnos nem annyira, hogy ne tudjanak dolgozni, és ne bombázzanak az ostobábbnál ostobább leveleikkel. Idegesít, közben pedig már az estére készülök. Hol idegbeteg munkamániásnak hol pedig egy bakfisnak nézek ki. Karikatúra az egész, de megérdemlem. Mindenesetre jó lesz, kicsit nem leszek egyedül, mégha alapjában egy megtévesztés is az egész. Néha jó becsapni saját magunkat.

Körülbelül ennyi... kettős érzések bennem folyamatosan, de majd lecsendesül. Azt mondják, hogy majd fognak jönni a jó dolgok, hirtelen, és sok egyszerre. Én nem kérek sokat... csak egy kicsit... egy csipetnyit... abból amit úgy hívnak: boldogság.

Vigyázzatok magatokra!