...Egy internetes vakrandi részletei elsőkézből...
Előzmény: három hónapnyi üzenetváltás a másik fél kezdeményezésére.
Előítélet: van, hiszen miért kell az ismerkedés eme személytelen módját választani, és biztos van valami hiba a gépezetben.
Esemény: Hamarabb érkeztem mert késni nem szeretek, hétágra süt a nap. Hívott, két percet késik, de azért mondjam már el miben vagyok, hogy biztosra menjen. Hát jó. Végre megérkezett: fehér ing, fehér napdrág. Még szerencse, hogy én is az ing mellett döntöttem, thanks for női megérzés. Séta a Feneketlen-tóhoz, árnyékos pad kiválasztása, helyfoglalás, csevegés. Innentől az egész olyan volt, mint egy bombamerénylet-sorozat: a kérdések nyílvánvalóan az intelligenciám felmérésére irányultak. Kezdtünk helyesírással (ésszerű, aszimmentrikus, folyjon), majd a gazdsági helyzet megvitatásával folytattuk, szülővárosom történelme volt a következő (azt hiszem itt rossz pont volt, hogy nem tudtam a pontos évet, amikor Bocskait megválasztották fejedelmnek). Kezdtem gyanakodni, dehát mégis egy jóérzésű leányzó vagyok, így nem hagyom ott 40 perc után. Séta, fagyi (meghívott-úriember látszat is kipipálva), Duna part. És itt jött az igazán mellbevágó kérdés: "Te meg vagy elégedve magaddal?". Gyorsan utánagondoltam amíg az államat szedtem fel a földről: én csak és kizárólag kedves barátaimnak tenném fel ezt a kérdést, illetve jól gondolom-e, hogy most éppen az alakomat kritizálja. Válaszul mondtam valami nagy általánosságot, ami valahogy úgy hangozhatott, hogy egyik nő sincs megelégedve magával. Utólag sajnálom, hogy nem inkább egy jólirányzott pofonnal válaszoltam a kérdésre. Később megismerkedhettem politikai hovatartozásával, és megtudtam volt ám neki gazdag amerikai nagybácsi. Pfff.
Ítélet: Bűnös.
Következmény: Többet nem megyek bele egy közösségi portálon keresztül történő ismerkedésbe. Soha. ha mégis erre vetemednék ez a post itt lesz bizonyítani minden hátrányát. Mert az előnyét még mindig nem látom. Pozitív következmény is van: az "az van" illetve "fain" kifejezéseket azt hiszem sikerült magamévá tennem, három óra alatt ennyiszer sosem hallottam még őket.
Végítélet: Ha személyesen nem tudsz kapcsolatokat teremteni, ne gondold, hogy majd az internet segítségével fogsz tudni.
Csók!