Hungária!
Igen, mert ezt valahogy látni kell, és különben is Agárd és a NagyHazaiHázibuliLemez óta a Napfény a jégen állandó kísérője azoknak a bizonyos fősulis-barátos buliknak.
Kezdjük ott, hogy az átlag életkor vasárnap délután a Corvin-ban bezony eléggé eltolódik a szokásostól, és jelen film esetében éppen felfelé. Megható a nyugdíjasok filmkultúra iránti vágya, nah dehogy a helyét nem leli, és a két óra (!igen kettő!) alatt folyamatosan arikulátlan nevetés-vihogás hangokat hallatt magából, mintha minduntalan magára ismerne, hát az egy kicsit zavaró volt.
A szokásos vegyél-egyél-ezt-azt párpercek után film elkezdődik, a zene miatt pedig még a hangulata is jó. Van benne minden: lázadó fiatalok, az disszidálásból visszatérő szülők, hős szerelmes amerikából-jöttem-boy, akinek valahogy mindig balul sülnek el a hódítási kísérletei, és természetesen a vele szembenálló mondhatni tanulatlan hmcs, aki próbál a gengszter szerepében tündökölni, miközben vezeti a helyi bandát. A strandos jelenetnél egyszerre nézünk össze Szöszivel, hogy bezony, azt a bizonyos fecskét, kék alapon a közepén hosszában végigfutó fehér széles csíkkal vissza kellene hozni! :-)
Aztán egy óra elteltével fehér lesz a vászon, hoppá, lehet szünet lesz? Dehát ez egy ilyen helyen nem szokás. Bár utánagondolva, a Corvinnál lehet ezt akarják jelezni, ezért fordul már elő nem először. Mellettem Szöszi meg is jegyzi, hogy ha már szünet, akkor ő bizony lehet ki is slisszolna két percre, mert a fránya természet... szomszédja, a főokos ezt hallván megkérdezi: Tényleg szünet van? Összenézünk és a kérdésből áradó értelemhez igazodva egy odavetett "jah" kíséretében írjuk le szegény srácot.
Film pereg tovább, ritmusra rágjuk a rágónkat, és a végén egy meglepő jelenet: fellépés után a művház sufnijába rángatja végül a loving boy a "szende szüz"-et, hogy szerelmük végre újra beteljesedjen. Hirtelen rájuk nyit anyuka-apuka. Rövid diskurzust követően, ahogy anyuka bezárná az ajtót magára hagyva a két fiatalt, hogy élvezzék egymást társaságát, leánya utána szól: "A lámpa..." A kérdés szerintem adott mindenki számára: vajon abban a korban ezt így anyuka tényleg elfogadta volna? Mert hogy én nem úsztam volna meg egy helyrerázó atyai pofon nélkül, és minimum egy csurka-ráncigálással anyutól, az tuti. (Ez még csak a finom változat, ősöket ismerve lehet vér is folyt volna.)
És még valamit, amit a filmmel nyerhetünk és a női szívek most kivételesen nem dobbannak meg: van olyan helyzet, amikor bezony Fenyő Ivánt is el tudják úgy csúnyítani, hogy talán csak a strandon bambit áruló későnérő leányzó legelteti rajta a szemét.