Visegrád és környéke egy új szemszögből.
Soha nem gondoltam volna, hogy részem lesz valaha két ennyire kellemesen pihentető napban a természethez ennyire közel. De kezdjünk az elején.
A péntek éjjel kicsit hosszúra nyúlt, így 4 óra alvás után kissé álmosan szálltam fel a sárga buszra, és másfél óra zötykölődés után leszállva igyekeztem minél nagyobbakat szippantani a friss és tiszta levegőből, hátha sikerül felébredni. Gyors ebéd után indultunk horgászni... életemben először. Szerencsére sikerült vízbeborulás és egyéb horog okozta seb nélkül megúsznom a dolgot, sőt, még két kicsi halacskát is fogtam a macskák nagy örömére. Az öreg tanítónak ezúton is köszönöm, hogy türelmesen magyarázott, bár az, hogy a saját fülébe sikerült a horgot beakasztania nem éppen tanárbácsihoz méltó. Az idő nem volt a legmelegebb de a társaság jó volt, így gyorsan telt az idő. Szerencsére a délután közepén mégis úgy döntött a nap, hogy életjelet ad, sikerült is jól felmelegednünk. Hazafelé pizzát vettünk, amit az udvaron fogyasztottunk el miközben a rengeteg szúnyog minket próbált elfogyasztani. Az este további része fergeteges kártyapartival folytatódott, ami nagyon-nagyon jól sikerült, tekintve, hogy nem igazán tudtam veszíteni, igaz első sem voltam. És innen indult a kaland.
A kíváncsiságtól vezérelve, és persze azért, hogy nehogy már gyávasággal vádoljanak éjjel kettőkor nekivágtunk az erdőnek vaddisznó-keresés céljából. Mert - tettem fel magamnak a kérdést - miért is kell annyira félni egy vaddisznótól? Azt hiszem eddig nem voltam teljesen tisztában az erdő szó jelentésével, hiszen úgy gondoltam, hogy amennyi "fahalmazt" eddig láttam, az erdő volt. Most kiderült, hogy nem... Az erdőbe ugyanis éjjel semmi fény nem jut el, azaz az orrodig nem látsz, csak a feketeség van, és azok a titokzatos hangok. Lévén nappal sem jártam még ott, így fokozottan meggyűlt a bajom a terepviszonyokkal: meredek árok, csúszós avar, faágak mindenhol. Szerencsére azonban egy igazi helyi öreg róka vezetett, így amikor a lábam beleremegett a félelembe "hősiesen karolt át". :-) Sohasem voltam még ennyire ijedt, életemben először láttam a messzi távolból fénylő szemeket, bár a tulajdonosát sajnos nem sikerült felismernem. Ezt leszámítva eléggé hozzászokott a szemem a sötéthez, a fülem pedig az egy-két ébren lévő madár csiripeléséhez és a patak halk csobogásához. A beszélgetés pedig jót tett, mindig felvidít, ha új embert ismerhetek meg. A határozottabb zajok hallatán végleg elvesztettem az összes bátorságomat, és visszavonulót fújtam. Azért hajnal 4 előtt pár perccel még megijesztettek egy kicsit, de a "kísérőm" eloszlatta aggályaimat. Jóleső érzéssel vetettem be magam az ágyba, két perc alatt álomra is szenderültem.
5 óra alvás után verőfényes napsütésre és ingyenkoncertre ébredés - a legjobb! Az ebéd kicsit késett, így éhes vadként vetettem magam az elém tett házikosztra. Levezetésképpen indulás megnézni az éjjel már felfedezett tájat. Mondanom sem kell, a látvány teljesen más, és igazán lenyűgöző. Az összhatást csak a szúnyogok rontják el, de igyekszem nem törődni velük, hiszen a táj, az avarban ugrándozó kutyus, a kellemes társaság, a kék szem mind-mind felülmúlja a csípések okozta viszketést. A bobozás sajnos elmaradt, de ígéret van, hogy júniusban bepótoljuk! Még egy kis séta következett fagyival a kézben a már említett kellemes társaságban. Nem szívesem hagytam ott a várost, a hegyeket, már a szentendrei autótömegtől borzongtam. Visegrádon minden más volt: szabadság, nevetés, természet, és ott volt az a két kék szem, amelyek mintha rögtön a lelkemig látott volna. Szinte magukhoz vonzottak, egy idő után pedig már alig mertem belenézni, féltem elkap az örvény. Estére aztán minden helyrerázódott, újra a "megszokott" környezetben.
A végszó pedig a mosoly az arcomon, amit sajnos nem láthattok, de megígérem, hogy ott van, és még jó néhány napig meg is marad.
Szép álmokat! Csokinyúl
