A Csík zenekar és Barátai idegenvezetéséve.
Tegnap este kicsit félve léptem be a müpa-ba, mert az igazat megvallva a népzene sosem állt hozzám közel. Tény és való, hogy ifjú tinédzser koromban, és még pár évvel utána is tekingettem a zene irányába, de ez megragadt a 6 évnyi zongorázásnál és egy kis énekkari részvételnél, de amint visszahallottam saját "énekhangomat" jobbnak láttam megszakítani eme rövidke pályafutást. Tehát félelem, izgatottság, és kíváncsiság.
A koncert apropója az a 20 év, amióta a Csík zenekar létezik. A zenekar névadója, nevezett Csík János, szívélyesen üdvözli a közönséget, szimpatikus, időnként - még a koncert közben is - belegabalyodik mondandójába, de a szándék a fontos, és a közönség hallhatóan egyszerre mosolyogja meg. Indulásnak egy laikusként nem felismerhető magyar népzenével kezdenek. Nagyon sajnálom, hogy a stílusirányzatokat nem tudom kedves olvasó felvázolni, de nem sikerült megjegyeznem, és nálam ebben sokkal jártasabb emberkék nagyobb hozzáértéssel tudnának ezekről beszélni. Szóval az in medias res kezdés bejön, a hangszereket bűvölő zenészekről lerí, hogy mesterei azoknak. Fantasztikus a hegedű, a brácsa, a nagybőgő és a cimbalom. Rövid kitérő: a hegedűnek eddig is a rabja voltam, igaz nem ezen műfaj tekintetében, de mindig el tudott varázsolni a hangja. Aztán jöttek a fordulatok. Ki kell, hogy emeljek pár előadót, nem tudok elmenni mellettük anélkül, hogy ne méltatnám őket.
Majorosi Marianna. Régen hallottam ilyen tiszta hangot. Ahogy énekelni kezdett, libabőrős lettem, a feldolgozott szám pedig, amit előadott - őszinte leszek - könnyeket csalt a szemembe. Hallgassuk csak:
A méltán népszerűségnek örvendő feldolgozások között azért a magyarországi népzenei irányzatok is szerepet kaptak, hiszen mégiscsak ez a zenekar fő profilja. Meglepetést okoztak a hol jazz, hol blues környezetbe ágyazott paraszti muzsikák, ahol szinte nem is tudta az ember leánya, hogy mire figyeljen. A tradícionálisan megszólaló hegedűre és hangszertársaira, vagy pedig az adott zenei irányzat jellemző hangszerére: a szájharmónikára vagy éppen a szaxofonra. Érdekes színfoltot jelentett Őze Áron színművész megjelenése, aki két Juhász Gyula verset és egy József Attila szerzeményt szavalt el szintén a hagyományokat őrző zenei aláfestéssel.
Mondanom sem kell, hogy az est fénypontja Lovasi András megjelnése volt. A két Kispál szerzemény, és a második visszataps után a koncert zárásaként előadott Tankcsapda feldolgozást a közönség egyenletes és hosszantartó tapsviharral jutalmazta. Látszik, hogy a könnyűzene a fiatalabb korosztály körében bizony elterjedtebb.
És hogy én milyen érzésekkel távoztam a koncertől? Nagyon jól éreztem magam, és ilyen formában bármikor-bárhol szívesen találkozom újra a népzenével. Néha bizony a lábam ritmusra járt a székben ülve, és ez mindenképpen a pozitív benyomást erősíti. Nincs más hátra, mint hogy megköszönjem a Csík zenekarnak és Barátainak a felejthetetlen estét! Nektek pedig, hogy elolvastátok eme rövidke beszámolót.
{Meghajol}
