Ennyi év egymás mellet jóban-rosszban.

A hétvégi visiting home project-nak többek között ez is volt az apropója. A szülők ennyi ideje fogják egymás kezét, és tartanak össze férjként-feleségként, apaként és anyaként. Kicsit gondolkodóba estem, és körülnéztem. Egy-két kerge bogaras gondolat arról, amit láttam.

Az alap kérdés, hogy manapság miért nem vagyunk képesek olyan társat-kapcsolatot találni a huszas éveink elején, amiből később lehet egy holtomiglan-holtodiglan viszony? Tényleg ennyit változtak a dolgok? Sajnos igen... anno nem az volt a cél, hogy elvégezzen az ember lánya-fia egy főiskolát, majd pályakezdőként dolgozzon látástól-mikulásig hogy elismerjék a munkáját, majd pedig amikor a pályája felfelé kezd ívelni akkor ugyanígy dolgozzon tovább. Elkeserítő, mert egy idő után már csak a "Most nem lehet, dolgoznom kell Drágám!" mondatok maradnak. És nem ez az egyetlen hiba. Mert igen, az ember már csak emberi mivoltának köszönhetően is követ el hibákat. Én is maradtam már benne rossz kapcsolatban, hagytam elmenni olyan embert, akit nem kellett volna. De amikor az ember úgy érzi igen, készen lennék már egy "OLYAN" kapcsolatra, akkor valahogy nem jön. A türelem kezd elfogyni, és az önmarcangoló kérdések egyre nagyobb kilátástalanságba sodornak. Vicces ám a női gondolkodásmód! :-)

A következő fázis, hogy körülnézünk, mi a helyzet a baráti társaságban - hozzáteszem, innen jön ám a még nagyobb elkeseredés. A barátokat nézve: szintén lesúlytó a helyzet, láttam tönkremenni kívülállóként stabilnak tűnő kapcsolatot, gyermeki férfi-ideálomnak is sikerült lerombolnia a róla megalkotott álomképet, és még sorolhatnám. Férjek csalnak meg feleségeket, feleségek kényszerítik férjüket nyitott házasságba. Szép kis történetekkel gazdagodtam az elmúlt években, valahogy ezeket, az elméletileg magánügyeket, manapság már nem igazán titkolja senki. Következtetés: ha ezek mennek a környezetemben, akkor én miért lennék kivétel? Idézet: "Nagyon aranyos, kedves, okos lány vagy, de hiányzik az érzelem." Talán ezért nem leszek én sem kivétel.

Ha a baráti társaságban is körülnéztünk, akkor jönnek az exek, mert talán nekik nem sikerült kiheverniük minket, és még mindig a hozzánk hasonlókat keresik. Néha jók az ilyen gondolatok, más kárán lehet ám igazán önbizalmat szerezni. Aztán rájövünk, hogy ez bezony nem így van, továbbra is lefelé vesszük az irányt a lejtőn. Mert ők azóta már férjhez mentek, vagy férjként kényeztetik az utánunk következő hölgyet, vagy éppen csak megtalálták a párjukat, a kis foltjukat.

Mindenesetre szülőkre büszke vagyok, igaz néha-néha rosszabbak mint egy tinédzser szerelmespár, dehát mégiscsak az ősökről van szó. :-)

Kívánok mindenkinek nagyot és boldogat! Csokinyúl!