Egy telefonhívással kezdődött... felveszed, csak a zajt hallod, és három szó jut el hozzád: Inside...az utolsó. Nem kell sokat gondolkodnod, készülsz, és 10 perc múlva már indulsz is. A rövid úton sokminden eszedbe jut, hogy mit is adott ez a hely az elmúlt két évben. Újrakezdést, fura ismeretségeket, meglepő tetteket. Hányszor érezted úgy a két év alatt, a szokásos péntek esti buli már unalmas. Ugyanazok a dj-k, ugyanazok a zenék talán még hasonló sorrendben is és persze a már-már ismerős arcok. Majd pár hét kihagyás után tűkön ülve várod, hogy újra betehesd a lábad.

Éjfélkor megérkezel, a tömeg mintha a szokásosnál is nagyonbb lenne, de nem bánod, barátnők keresésére indulsz. Közben ismerőkbe botlasz, akik mind ugyanazt szajkózzák: "tudtad, hogy ez az utolsó péntek esti buli?". Tudtam, éppen ezért kellett eljönnöm mindenféle kimerültséget mellőzve. Barátnők megvannak, a szokásos köröket lefutva indulás táncolni. Mert nem is szólt soha másról a péntek esti Inside-szeánsz, mint táncolni a saját határaidat feszegetve, a teljes fáradtság eléréséig. És ahogy a dj pult felé közeledsz ott van a már megszokott bolond lemezlovas, a folyton-vigyorral az arcán. Igen, látszik, hálás a közönségnek (ennek időnként hangot is ad), annak ellenére, hogy jócskán találkozhatunk olyan emberrel, aki nem igazán tudja mi is történik körülötte. Tehát tánc-tánc-tánc a szokásos helyen, részeg barmok elhesegetése, és a másokat megnevetettő kínos helyzeten együtt mosolygás.

Lassan közeledik a két óra, G-B komótosan leköszön, de megadja a módját, mi pedig halkan énekeljük: the rain falls... É-D következik, nehéz dolga van, bár legalább annyian szeretik, mint az előtte "fellépő" dj-t. A buli folytatódik, mi pedig lassan elindulunk haza. Egy korszak zárult le, több ilyen már nem lesz, hiszen fiatalabbak sem leszünk már. Jó volt, szép volt, talán elég is volt.

Nem maradt már hátra, mint megköszönni. Thank you Buddha Beach@Inside! :-) Jövőhéttől bontás!

Csokinyúl