Itt az ideje a tavaszi leltárnak az elmúlt napok történéseiről, kicsit megállni, és megnézni merre tovább.
Itt a mérleg:
- visszatérő ÁLOM: 1 darab
- edelényi hétvége: 1 darab
- hisztis tesó: 1 darab
- kínai "jómunkásember": 2 fő
- esély a kirugásra: 75%
- kitartó barát: 2 fő
- lelkiállapot: a cunami nem látott ekkora hullámokat
- leadott kilók: +3.
Végignézve a listát, a végeredmény szánalom a köbön. Rich invitálására 20án este Edelény felé vettük az irányt. Fáradt voltam, és kimerült, mert visszatért az ÁLOM. Utálom, és egy darabig elkerült, de most megint visszatért. Az az alattomos fajta, ami csak addig okoz boldogságot, amíg ki nem nyitod a szemed, látod a valóságot, és csak a hiányérzetet hagyja maga után. De ott tartottam, hogy trip to Edelény. A városba érve kezdett már derengeni egy-két régi emlék, aztán amikor a Rich szülők meleg szeretete (értsd ezalatt a házi mézest és a terülj-terülj asztalkát) fogadott sikerült minden rossz gondolatot száműznöm. Nem is lett volna értelmi fáradtságra hivatkozni, úgysem engedtek volna nyugovóra térni minket kellő fogyasztás nélkül. És a másnap... a meglepő, hogy nem volt másnap érzés, jól ébredtem (leszámítva, hogy az újabb megfázás miatt nem kaptam levegőt), fini reggeli következett, majd pedig egy isteni tűzön főtt halászlé. Délután városnézelődés, este pedig fergetes lakoma, fergetes hangulatban, nagyon jó emberekkel. Ezúton is köszönet a Rich-szülők egész hétvégi kitartásáért, a jó hangulatért, Richnek a meghívásért és a szállítói feladatok ellátásáért.
Nem volt könnyű visszatértni, mintha újra a gondolataim súlya alá kerültem volna. Érzem a változás szelét, tudom, hogy tehetetlen vagyok, hagynom kell magam sodródni. Jelen helyzetben csak az nyugtat meg, hogy Szuszog minden körülmény ellenére kitart a közös üzlet mellett, rá számíthatok. Ő a másik. Úgy érzem kevés vagyok az engem körülvevő embereknek. Szeretnék többet adni magamból minden téren, tele vagyok fölös és kiaknázatlan energiákkal. Próbálom jelezni, hol jobban, hol rosszabbul, a visszajelzés azonban mindig elmarad. Mindenesetre az anyagi biztonságomat - mintha lehetne ilyet mondani jelen gazdasági helyzetben - próbálom fenntartani, vagy így, vagy úgy. Senki nem kényszeríthet visszalépésre vagy akár megtorpanásra. Csak néha nehéz... egyedül. Persze-persze, nem vagyok egyedül. Időnként úgy érzem én is megengedhetem azt a luxust, hogy vágyjak a kötődésre. Mert jelen időszakban csupán a kajához kötődöm, ami nem a legjobb irány. Szánalom-szánalom-szánalom...
Dolgos hétköznapokat mindenkinek!
